A Kelet-Japánt ért 9-es magnitúdójú pénteki földrengés energiája körülbelül hétszázszor nagyobb volt, mint az 1995-ös Kōbe környéki Nagy Hanshin földrengésé - olvasható a japán sajtóanyagokban. Ennek tudható be, hogy a rengés után keletkezett szökőár rendkívül nagy kiterjedésű volt.
Japán kutatók korábbi előrejelzései a Miyagi prefektúra környéki régióban egy 7.5-ös rengést jósoltak, de a kalkulációknál nem számítottak arra, hogy rázkódás - mint egy láncreakció - a törés újabb és újabb részeit hozza mozgásba. A többszöri rengés hatására a vártnál mintegy kilencvenszer nagyobb energia tört fel. Figyelve a Japán Meteorológiai Ügynökség közleményeit, az utórezgések 1-3 percenként követték egymást.
A hatalmas kiterjedésű Csendes-óceáni-lemez észak-nyugati vége Hokkaidō és Kantō régiók között nyúlik el. Pénteken ez a tektonikai lemez ütközött a japán szigetek alapjait adó rétegekhez. Az ütközéskor keletkező feszültségben rengeteg energia gyülemlik fel. Ennek kitörése a földrengés.
Honshū fősziget keleti partjainál a törés kiterjedését észak-déli irányban 400 km, kelet-nyugati irányban 200 km nagyságúnak vélik - derül ki a Yomiuri Shimbun anyagából.
Közben az amerikai Pasadena Egyetem tudósai közzétettek néhány adatot a Földet a rengés hatására ért geológiai változásokról. A Los Angeles Times-ban megjelent hír szerint ismét eltolódott a bolygó tengelye, egy hajszálnyival rövidebb egy nap időtartama, az szigetország mintegy 60 centiméterrel délebbre csúszott és Kelet-Japán egyes területei körülbelül 3,7 méterrel közelebb tolódtak Észak-Amerikához.
Az USA megfigyelőközpontjai a pénteki földmozgások során több mint 200 olyan rengést jegyeztek fel, amelyek erőssége a Richter-skála alapján ötös vagy annál magasabb volt. Ezek közül 20 az idő közben már 9-es fokozatúba sorolt rengés előtt történt.

Minami-Sanrikucho, Miyagi prefektúra, a szökőár után. (Fotó: Yomiuri)