Japán és Japánról minden - oriens.hu
Magyar éremeső a 24. Kendo Európa Bajnokságon

 

Magyar éremeső a 24. Kendo Európa Bajnokságon

| | |
2011, május 9 - 19:45

Az egyik legnépszerűbb japán harcművészet európai képviselőinek rendeztek kontinenstornát május 6-8. között a lengyelországi Gdyniában. A magyar kendō válogatott tagjai 4 kategóriában indultak és mindben érmet szereztek. Az idei megmérettetésen 30 nemzet több mint 300 versenyzője mérte össze tudását. A magyar válogatott tagjai két arany, egy ezüst és két bronz éremmel tértek haza.

A hivatalos versenyprogram május 5-i megkezdése előtt került sor az Európai Kendō Szövetség soros Közgyűlésére, ahol új vezetőségi tagokat is választottak. A Magyar Kendō, Iaidō és Jōdō Szövetség már ennek során is nagy jelentőségű sikert könyvelhetett el, hiszen Vadadi Zsoltot, a magyar Szövetség elnökét megválasztották az European Kendo Federation pénzügyekért felelős vezetőjének.

Az EB versenyprogramja a hivatalos megnyitó ceremónia után vette kezdetét. Elsőként a juniorok egyéni küzdelmei kerültek sorra. Ebben a kategóriában magyar kendóka nem indult.

Péntek délután következett az első magyar vonatkozású versenyszám, amikor a magyar női válogatott tagjaié volt a főszerep. A lányok nagyon szép eredményt értek el, a tavalyi harmadik hely után 2011-ben ezüstérmet szereztek.

Az elődöntőért a mieink az olaszokat búcsúztatták szoros mérkőzésen, majd kemény küzdelemben az esélyesebbnek tartott tavalyi bajnok franciákat vertük 2:1-re. Ugyan az ellenfél két ipponnal vezetett, de Pénzes Eszter és Bővíz Marina nagyszerű vívásokkal megfordította az eredményt és döntőbe juttatta a magyar csapatot.

Az aranyéremért a német csapattal kellett megmérkőznünk, azonban a korábbi ezüstérmes germán válogatott 2:0-ra győzedelmeskedett a mieink felett, így az előkelő második helyet sikerült megszereznie a magyar csapatnak.


Pillanatkép a magyar női csapat egyik mérkőzéséből.

A szombati napon először a férfi csapatok mérkőzéseire került sor. Itt is fantasztikus magyar siker született: a Dubi Sándor, Dubi Attila, Babos Gábor, Váradi Ábel, Tóth Balázs összeállítású magyar válogatott maga mögé utasította Európát és aranyérmet szerzett.

A férfiak kemény munkával, végig nagyszerűen összpontosítva jutottak el a döntőig, ahol azt az olasz csapatot sikerült legyőzniük, akik a csoportmérkőzések során még legyőzték a mieinket. A drámai hangulatot fokozta, hogy a svájciak ellen vívott elődöntőben Dubi Attila megsérült, de a döntő mérkőzésen erején felül teljesítve megverte a kétszeres Európa-bajnok Fabrizio Mandiát, az olaszok csapatkapitányát, és ezzel nagyban hozzájárult a végső győzelemhez. A magyar férfi csapat így már kétszeres EB győztesnek mondhatja magát.

A torna utolsó napján, vasárnap a női és férfi egyéni kategóriák kerültek lebonyolításra, itt szintén jó esélyekkel indultak a magyar vívók.

Bővíz Marina női egyéni kategóriában remek vívásokkal bronzérmet szerzett. A magyar versenyző a döntőbe jutásért a tavalyi bronzérmes francia Stolarzzal mérkőzött meg, de egy do vágással a francia lány nyerte a küzdelmet. A döntőben Stolarz honfitársnőjét, Balanchardot is legyőzte, így az Európa-bajnoki címet ő nyerte el.

A magyar férfi kendósok a szombati csapat kategóriában szerzett aranyérem után egyéniben is remekeltek: Dubi Sándor első helyezést, Babos Gábor harmadik helyezést ért el.

A döntőben Dubira talán legnagyobb riválisa, a tavalyi bajnok Fabrizio Mandia várt, azonban a magyar fiú egy tiszta kote találattal már a mérkőzés elején vezetést szerzett, és ezt az előnyt nem engedte ki a kezéből, így 2008 után ismét elnyerte az Európa-bajnoki címet.


A magyar kendō válogatott a 24. Kendō Európa Bajnokságon négy versenykategóriában volt érdekelt és mindegyikben érmet szereztek.


Dubi Sándor az egyéni verseny során.

Férfi csapat kategória:
Magyarország: I. hely

Férfi egyéni kategória:
Dubi Sándor: I. hely
Babos Gábor: III. hely

Női csapat kategória:
Magyarország: II. hely

Női egyéni kategória:
Bővíz Marina: III. hely

A magyar válogatott a következő összeállításban utazott a tornára.

Férfi felnőtt válogatott:
Dubi Sándor (Szigetközi Junior Kendō Klub) 5. dan - csapatkapitány
Váradi Ábel (Magyar-Japán Kendō Klub) 4. dan
Dubi Attila (Szigetközi Junior Kendō Klub) 3. dan
Babos Gábor (Szigetközi Junior Kendō Klub) 3. dan
Tóth Balázs (Szegedi Kendō Egyesület) 3. dan

Női felnőtt válogatott:
Bővíz Marina, (Magyar-Japán Kendō Klub) 3. dan - csapatkapitány
Czimbalmos Mercédesz (Musin Kendō Klub) 3. dan
Kiss Renáta (Magyar-Japán Kendō Klub) 3. dan
Pénzes Eszter (Budapest Főnix Kendō és Iaidō Klub) 3. dan
Kozma-Plecskó Edina (Magyar-Japán Kendō Klub) 3. dan
Tallós Zsófia (Budapest Főnix Kendō és Iaidō Klub) 2. dan

Edzők
Abe Tetsushi - Technikai igazgató
Sipos Aranka - Női Csapatedző
Erdélyi Gábor - Férfi csapatedző

Vadadi Zsolt – Szövetségi elnök

Bárány Tibor – az Európa Bajnokság bírói karának tagja


A magyar kendó válogatott.

Szerző: 
Hegyi Attila




Share

Hirdetés: 

hozzászólás

Vendég, 2011, május 10 - 09:44

Szep volt lanyok, szep volt fiuk!

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts