Japán és Japánról minden - oriens.hu
Bejelentette lemondását a japán kormányfő

 

Bejelentette lemondását a japán kormányfő

| | |
2010, június 2 - 09:30

Japánban a helyzet évek óta változatlan: nincs folyamatos gazdasági erősödés, a yen a dollárt követve ingadozik, a tőzsde negatív rekordokat dönt, a népesség fogy és a kormányfők nem képesek 1 évnél tovább hivatalban maradni. Hatoyama Yukio, a DPJ tavaly szeptemberben megválasztott miniszterelnöke ma reggel pártja vezetősége előtt bejelentette lemondását.

Újságíróknak adott nyilatkozatában a 63 éves politikus Ozawa Ichirōt, a párt főtitkárát is távozásra kérte. Az utóbbi időben főként a választási finanszírozási botrányokkal kapcsolatban emlegetett Ozawa nem sokkal később közölte, ő is lemond posztjáról. Ezzel a lépéssel a választók körében rohamosan csökkenő népszerűségű Japán Demokrata Párt esélyt kapott, hogy javítson helyzetén a júliusban várható felsőházi választásokra - írja a Yomiuri Shimbun.

Az eset előzményének tekinthető a DPJ szociáldemokrata partnerének kilépése a kormánykoalícióból, amelyre az Okinawán állomásozó amerikai csapatok ügye adott okot: Hatoyama őszi kampányában kiemelt helyet kapott az Egyesült Államok katonai támaszpontjának áthelyezése, a múlt héten mégis megállapodást született arról, hogy a Futenma bázis a szigeten marad.

Hatoyama Yukio így hasonló sorsra jut, mint elődei. 2006. szeptembere óta ő a szigetország negyedik kormányfője, aki 1 évnél rövidebb ideig volt hivatalban.


Távozik a DPJ két vezéregyénisége: Hatoyama Yukio miniszterelnök és Ozawa Ichirō főtitkár. (Kép: Yomiuri)

Szerző: 
Hegyi Attila





Share

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts