Japán déli határvidéke mentén, az Okinawa-sziget és Miyakojima közötti nemzetközi vizeken hajtott végre manővert a múlt hétvégén a kínai haditengerészet 10 katonai eszköze - jelentette be a japán védelmi minisztérium. A két Kilo-osztályú tengeralattjáróból, két rakétarombolóból, három fregattból és három kisebb hadihajóból álló flotta Japán legdélebbi pontja, Okinotorishima felé tartott.
A csoport mindkét tengeralattjárója a vízfelszínen úszott. Miközben nyugat-délnyugati irányba haladtak, körülbelül 140 km távolságra megközelítették Okinawa-sziget partjait. A Csendes-óceánon állomásozó Japán Tengeri Önvédelmi Erők (JMSDF) jelentése szerint a térségben még sosem tapasztaltak ilyen méretű kínai aktivitást.
A kínai lépés megkongatta a vészharangokat Tōkyōban - írja az Asahi Shimbun. Japán második legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja szakértői véleményeket idézve úgy gondolja, az ázsiai nagyhatalom kihívó katonai viselkedése egyfajta erőfitogtatás lehetett.
Az eset előzménye, hogy a térségben gyakorlatozó kínai flottát monitorozó japán DD-114 Suzunami rombolót egy héttel korábban megközelítette az egyik vörös csillagos helikopter. A JMSDF szóvivője szerint a kínai gép elég egyértelműen provokálta őket: a helikopter 30 méteres magasságban, körülbelül 90 méter távolságra lebegett a japán hadihajó mellett. Amikor az egyik tisztjük lefényképezte a kínai egységet, annak másodpilótája elővette saját kameráját és ő is készített egy fotót a Suzunamiról.
A japán rombolót fényképező kínaiak. (Fotó: NHK)
A Kelet-kínai-tenger már hosszú évek óta szerepel diplomáciai viták középpontjában. Hiába tapasztalható államfői szinten közeledés és hiába születnek elgondolások az ázsiai "Testvériségről", ha a fenék alatt rejtőző energiahordozók kitermelése vagy az ott található szigetek hovatartozása miatt újra és újra felparázslik a két ország közötti hangulat.
Az ázsiai kontinens legnagyobb országa az utóbbi időben egyre bővíti tengeri csapatainak mozgásterét. Japán feltételezések szerint az Okinawát, Taiwant és a Fülöp-szigetek északi területeit összekötő vonal jelöli annak a zónának a határát, ahol Kína növelni kívánja katonai jelenlétét, ezzel is erősítve tárgyalási pozícióit a szigetországgal szemben fennálló diplomáciai kérdésekben.