Japán és Japánról minden - oriens.hu
Mégis lehetnek Raptorai Japánnak

 

Mégis lehetnek Raptorai Japánnak

| | | |
2009, június 11 - 15:55

Úgy tűnik sikeresen kampányol az Egyesült Államok törvényhozásában Daniel Inouye, a szenátus egyik japán felmenőkkel rendelkező tagja, a szigetország érdekeiért: ha csillagászati áron is, de Japán talán hozzájuthat néhány F-22 Raptor vadászgéphez. Az esélyeket növeli, hogy már az USA légiereje is támogatja a korábbi exporttilalom feloldását - legalább is nyugati lapértesülések alapján ez derül ki a szenátor Japán washingtoni nagykövetéhez címzett leveléből.

Egyes becslések szerint az U.S. Air Force 250 millió dollárt (kb. 50 milliárd forint) kaphat egy vadászgép után, ami a Japán által igényelt két repülőszázadnyi F-22 eladása esetén jelentős összeggel növelné a gazdasági válság által leginkább sújtott Egyesült Államok költségvetését. A szupervadászokra 1998 óta érvényben lévő kiviteli tilalom feloldását elősegíthetik Észak-Korea utóbbi időben egyre aktívabb katonai lépései. (Habár konkrétan nem esik róla szó, de a korábbi exportellenes hozzáállás enyhülésében az is szerepet játszhat, hogy Amerika egyik legnagyobb hitelezője Japán.)

Inouye szenátor úgy vélekedik, ez a legalacsonyabb összeg, amely fedezné a jelenleg legfejlettebb amerikai vadászgép export változatának gyártási költségeit, ennyiért érné meg a Lochheed Martin vállalatnak elkezdeni az új változat elkészítését. Szakértők szerint ideális esetben a gyártás 4-5 éven belül indulna, az elkészült Raptorok pedig 7-9 év múlva állhatnának hadrendbe Japánban.

Eredeti terveik szerint az USA 2009 végén leállítaná az F-22 gyártását. A világ legmodernebb vadászgépéből eddig 187 darab készült el. Ha a gyártást befejezik, a Lockheed valószínűleg újabb elbocsátásokkal gyengítené a gazdaságot, ezért Amerikának több szempontból is megérné életben tartani a Raptor készítést.

Kapcsolódó hírek:
- Fegyverkezésre buzdítja Japánt a nagykövet

- Japánba szállnak a Raptorok: újra Okinawán a szupervadászok

Hirdetés: 

hozzászólás