Japán és Japánról minden - oriens.hu
Bajkonurból indul rekorddöntő útjára a japán űrhajós

 

Bajkonurból indul rekorddöntő útjára a japán űrhajós

| | |
2009, augusztus 25 - 19:30

Az orosz-japán tudományos együttműködés keretei között folytatja felkészülését a moszkvai Gagarin Űrhajós Kiképző Központban a japán űrkutatás történetében több szempontból is egyedülálló Szojuz TMA–17 misszióra Noguchi Soichi. A JAXA asztronautájának küldetése az év végén startol és hat hónapon át tart majd.

Noguchi december 7-én indul a Nemzetközi Űrállomásra, ahol a tervek szerint fél évig marad "bennlakó" tagként. Ez lesz a japán űrhajózás történetének leghosszabb küldetése. A jelenlegi rekordot az ISS-ről nemrégiben visszatért Wakata Koichi tartja, aki 4 és fél hónapig tartózkodott a világűrben. Ezen kívül ő a legelső olyan japán asztronauta, aki a parancsnok asszisztenseként felhatalmazást kap egy űrhajó irányítópultjának kezelésére.

- Azt, hogy külföldi létemre egy ilyen fontos szerepbe helyeztek és egy ilyen kiemelkedő feladattal bíztak meg, hatalmas megtiszteltetést jelent számomra - nyilatkozta a 44 éves japán űrhajós, miután befejezte a jövő májusi landoláshoz szükséges tennivalók gyakorlását az orosz űrügynökség szimulátorán.

Noguchi 2005-ben a Discovery űrsiklóval már járt a világűrben. Ennek köszönhetően - a JAXA űrhajósai közül egyedüliként - a Szojuz TMA-17 küldetése után már azzal is büszkélkedhet, hogy az amerikai és az orosz űrrepülőgépekkel egyaránt utazott.

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts