
Átvette a Kyoto-díjat a magyar matematikus
Szerdán huszonhatodik alkalommal került sor a tekintélyes Kyōto-díj átadására Japán egykori fővárosában, Kyōtóban. Az alaptudományok területén végzett kiemelkedő munkáért járó kitüntetést ebben az évben Lovász László professzor, az ELTE Matematikai Intézetének kutatója vehette át.
Lebegő teaház - építészeti különlegesség a 17. századból
Egy rendkívül különleges és a maga nemében egyedülálló teaház alapjaira bukkantak japán régészek a szigetország egykori fővárosának közelében fekvő Otokoyama lejtőin. Kyōto Edo-kori híres építménye a domb oldalában (kb. 80 méteres tengerszint feletti magasságban) felállított oszlopokon feküdt. Lentről nézve az emberek úgy láthatták, mintha a levegőben lebegne - olvasható a japán sajtóanyagokban.
Négy évszak Kyotóban: 8 évig készültek az óriási textilképek
Negyven kézműves nyolc éven át dolgozott a legősibb japán színezési technikát használva a Négy évszak Kyōtóban című óriási textilkép elemein. Elkészült munkájukat a 22. Kyōto Shibori Kiállításon mutatták be a nagyközönségnek.
Több száz éves falfirka egy kyotoi pagoda mennyezetén
A Kamakura-kor és az Edo-kor között bármikor készülhetett, így akár 800 éves is lehet az az emberalakot ábrázoló rajz, amit az egyik japán buddhista templom pagodájának felújításakor fedeztek fel a munkások.
Mountain Bike verseny a háború istenének szentélyénél
Meglehetősen szokatlan helyszínt választottak nyár közepi viadaluk helyszínéül a japán hegyikerékpárosok: augusztus 14-én a Red Bull Holy Ride nevű Mountain Bike Downhill verseny pályáját a Kyōto mellett található Iwashimizu Hachiman szentély felé vezető lépcsősoron alakították ki.
Világvándor: Kiotó, a gésák birodalma (Júl.03. Autonómia TV 06:20)
Világvándor: Kiotó, a gésák birodalma
magyar ismeretterjesztő film
Gésák, nindzsák és szamurájok lépnek fel a japán revüben
A 17. századi Japán mindennapjainak egy-egy szeletét tárja a nézők elé a Kansai Gazdasági Szövetség szervezésében ősszel induló revü, amelyben táncoló gésák, akrobatikus technikákat bemutató nindzsák és kardvívó szamurájok lépnek majd színpadra.
Megtalálták az ősi Japán egyik legmagasabb épületét
Kezdetleges felhőkarcolónak is tekinthetnénk azt a pagodát, ami az ősi japán főváros területén épült a 11. század második felében.
Fénypompás kora tavaszi éjszakák Kyotoban
Japán ősi fővárosának délkeleti részén, gyönyörű természetes övezetben áll a híres Kiyomizu-dera épülete, amely a felkelő nap országának egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turista célpontja.
Megnyitotta energiatakarékos áruházát Japán legnagyobb élelmiszer-üzletlánca
Az energiatakarékos, egészségmegőrző és környezetbarát életmód fontosságára hívja fel a figyelmet Japánban a 7-ELEVEN kisbolt-hálózat legújabb üzlete, melynek elektromos rendszere nagyrészt napenergiáról működik.
Kedvezményes teadélutánok turistáknak a kyotoi gésákkal
Japán ősi fővárosában egy évvel ezelőtt még arra szólították fel a turistákat, hogy hagyják békén a Gion negyed utcáin sétáló gésákat, most viszont Kyoto épp a művészetek hölgyeivel próbálja elérni a beutazó külföldiek számának növekedését.
Rudy Maxa világa - Kyoto, Japán (Jan.12. Travel Channel 16:00)
Rudy Maxa világa (Rudy Maxa's World)
Kyoto, Japán
ismeretterjesztő filmsorozat
Kyoto ősi kereskedőházai a veszélyeztetett műemlékek nemzetközi listáján
A Nemzetközi Műemlék Alap 2010-es, a világ leginkább veszélyeztetett építményeit tartalmazó listájára felkerültek az ősi japán főváros 17. századi tradicionális kereskedőházai, az úgynevezett machiya faházak is.
Gésa táncünnepély - megkezdődtek a Gion O-dori fesztivál próbái
Kyoto gésák lakta városrészében, a Gion kerületben megkezdődtek a Gion táncfesztivál előkészületei. Az ősi japán főváros egyik leghíresebb ünnepére hagyományosan november 1. és 10. között kerül sor.
Manga szak indul egy japán egyetemen
A Kyoto Seika Egyetem 2010 áprilisától - a japán felsőoktatás történetében először - graduális képzést indít jövőbeli képregényrajzolók és animátorok számára - írja a Kyoto Shimbun. A magánegyetem ezzel a lépéssel kívánja elősegíteni a modern japán kultúra részét képező szakma fejlődését.
Imádság a fejlődésért - gésák ceremóniája a Yasaka szentélynél
A Miyabi-kai nevű kulturális csoport tagjainak hagyományos szentélylátogatására került sor július 7-én Kyotoban.
Figyelmeztetés a turistáknak: ne zaklasd a gésát
Kyoto, a történelmi emlékekben gazdag, ősi hagyományokat őrző egykori főváros egyik nevezetességeit, a Gion negyed gésáit egyre gyakrabban molesztálják a környéken bóklászó turisták.
Nagyik szafarin - Japán (Máj.06. Travel Channel 16:30)
Nagyik szafarin (Grannies on Safari)
Japán - a modern és az ősi (Japan - The Contemporary And The Ancient)
ismeretterjesztő film
A 10 legnépszerűbb turista látványosság Japánban
A felkelő nap országának turizmusát koordináló hivatal évről-évre közzéteszi a legnépszerűbb turistacélpontok listáját. A Japán Nemzeti Turistaszövetség legutóbbi felmérésében a szigetország 10 legtöbbet látogatott turistalátványossága szerepel. A felsorolás természetesen nem tükrözi a helyszínek valódi értékét, hiszen a legtöbb Japánba látogató vendég ott-tartózkodása alatt a nemzetközi repülőterek (Tōkyō és Ōsaka) közvetlen közelében tölti el idejét. Ennek köszönhetően a hivatal beszámolójában a 10 legnépszerűbb japán látnivaló háromnegyede Tōkyō Metropolisz területén található.