
Daruma vásár: szerencsét hozó torzonborz Bódhidharma figurák
Február 9. és 11. között került megrendezésre a Shizuoka prefektúrai Fuji városában Japán három nagy daruma vásárnak egyike. A Mainichi beszámolója szerint ebben az évben a bozontos szemöldökkel, szakállal és bajusszal ékesített torzonborz Bódhidharma figurák kapták a legnagyobb figyelmet.
Szertartás a vízesés alatt az év leghidegebb napján
A hagyomány és a régmúltra visszatekintő megfigyelések alapján a japán naptárakban január huszadikára helyezik az év leghidegebb napját. Ebből az alkalomból az ország több pontján is egy különleges szokást elevenítenek fel a buddhista szekták tagjai.
Elveszettnek hitt kincsek rejtőztek az óriási Buddha-szobor alatt
Évszázadokon át háborítatlanul feküdtek a narai óriás Buddha-szobor alatt azok a kardok, melyekről egy nemrégiben végzett röntgenes vizsgálat során kiderült, hogy valójában a 45. japán uralkodó, Shōmu császár híres hagyatékának darabjai.
Több száz éves falfirka egy kyotoi pagoda mennyezetén
A Kamakura-kor és az Edo-kor között bármikor készülhetett, így akár 800 éves is lehet az az emberalakot ábrázoló rajz, amit az egyik japán buddhista templom pagodájának felújításakor fedeztek fel a munkások.
Egy narai zen csarnok lehet a világon a legrégebb óta használt faépítmény
A legújabb vizsgálatok szerint a világ egyik legrégibb faépítményeként emlegetett narai Hōryū-ji helyett a szintén Nara városában álló Gangō-ji zen meditációs csarnoka dicsekedhet a legöregebb fa építőanyaggal. Szakértői vizsgálatok szerint a Gangō-templom (元興寺) Zenshitsu csarnokának tetőszerkezetében olyan japán hamisciprus (Chamaecyparis obtusa) gerendák találhatók, amelyek egyikét - a dendrokronológiai elemzés szerint - egy 582 körül kivágott fából ácsolták.
Japán művészettörténeti ritkaságok kerültek elő
Az Edo-kor egyik leghíresebb ukiyo-e művészének két alig ismert alkotása került elő egy Tochigi városban élő család magángyűjteményéből. Kitagawa Utamaro igen ritka technikával készült festményei mitológiai alakokat ábrázolnak.
Toronagashi: lampionfényes emlékezés a háború áldozataira
Japán egyik legnagyobb vallási ünnepe, az Obon alkalmából kedd este a világháborúban elesettekre emlékezve lampion úsztatást rendeztek a császári palota északnyugati részén húzódó népszerű csónakázó hely, a Chidorigafuchi vizén.
Megtalálták az ősi Japán egyik legmagasabb épületét
Kezdetleges felhőkarcolónak is tekinthetnénk azt a pagodát, ami az ősi japán főváros területén épült a 11. század második felében.
Régmúlt idők finomsága: japán leves hajdinatésztával és óriásretekkel
225 évvel egy különleges receptgyűjtemény kiadása után a japán Tatebayashi város vendéglátóhelyeinek menüjén ismét feltűnhet az óriásretek szeletekkel és hajdinalisztből gyúrt tésztával gazdagított Daikon-soba leves.
1300 éves évforduló az egykori japán császári fővárosban
A turizmus tekintetében Japánban minden bizonnyal Nara városa lesz a 2010-es év főszereplője. A krizantém trón uralkodóinak egykori székhelye idén ünnepli fővárossá nyilvánításának 1300. évfordulóját.
A legősibb cégek - több mint ezer éve üzemelő japán vállalkozások
Több mint 20 ezer centenáriumot ünneplő vagy már azon is túllépett vállalkozás működik Japánban - adta közzé a Tōkyō Shōkō Kutatóintézet. A legidősebbet 1431 évvel ezelőtt alapították és máig üzemel.
Ominugui szertartás: Nagy Buddha rituális megtisztítása
Összesen 110 japán pap és szerzetes szorgoskodott pénteken a világ legnagyobb fa épületében, a Nara városában álló Todaiji templomban a hagyományos Nagy Buddha-szobor portalanító rituálén.
Újjáépítették az 1300 éves japán földpiramist
Buddha relikviákat rejthetett az a 8. században készült négyszög alapú földhalom, amit közel 5 év alatt építettek újjá.
Ne dohányozz ha Buddha útját járod
Habár a buddhizmus nem tiltja a dohányzást, egyre több japán templomban találkozhatunk No-Smoking jelzésű táblákkal. A szigetország legnagyobb buddhista kegyhelyei kitiltják területükről az egészségkárosító szokást - írja a Yomiuri Shimbun.
Daikon ünnep Kyotoban - a megvilágosodásra emlékezve
A kyotoi Daihouon templomban minden évben kétnapos ünnepséggel emlékeznek a vallásalapító Sákjamuni Buddha megvilágosodására.
Feltárták Nara 8. századi óriás templomának romjait
A Nara Egyetem kutatói a Komyo császárné által 747-ben építtetett Shin Yakushiji templomegyüttes egykori helyén egy 8. századi épület alapjaira bukkantak.
400 évig volt rejtve a legendás Buddha szobor
Több száz évig vastag sárréteg borította azt a Buddha szobrot, amely a héten került elő Mizunami város egyik szentélyének rejtekéből.
Japánban tart előadást a dalai láma
Novemberben a Fukuoka prefektúrában található Kitakyūshū városban fog előadást tartani Tenzin Gyatso a tizennegyedik dalai láma.
John Stevens
Jamaoka Tessu - A "kard nélküli iskola" megalapítójának élete
Szenzár Kiadó - 2005
Kínában és Japánban egyszerre emlékeztek a Tendai iskola főpapjára
Kínában és Japánban körülbelül 80 templomban kondultak meg a harangok Ennin, „a legnagyobb bölcsesség főpapja” emlékére.