
Japán szárazföldi csapatokat telepít Taiwan közelébe
A japán védelmi minisztérium katonai egységeket telepítene a Taiwan keleti partjaitól 110 kilométerre fekvő Yonaguni-szigetre. Tokyo terve ismét megbolygathatja a távol-keleti külpolitikai kapcsolatokat. Mégis, az ügyben leginkább érintett ország egyik vezető beosztású diplomatája szerint, a japán lépés nem lesz komolyabb diplomáciai kihatással a két ország kapcsolataira.
- A Szárazföldi Önvédelmi Erők nem sorolhatók egy csoportba a japán partiőrséggel vagy a haditengerészettel. Így nem hiszem, hogy átcsoportosításuk az ország határain belül bármiféle problémát okozna a taiwani halászati vagy hajózási tevékenységekben. Ebből kifolyólag nincs hatással a két ország kapcsolataira - mondta Paul Tsai a taiwani külügyminisztérium japán kapcsolatokkal foglalkozó félhivatalos csoportjának egyik vezetője.
A sziget Japán legnyugatabbra fekvő területe 110 kilométerre Taiwan keleti partjaitól és 350 kilométerre Kína szárazföldi határaitól. A katonai bázis megépítésének legnyomósabb oka azonban az onnan 150 kilométerre található Senkaku-sziget. A japán fennhatóság alatt álló apró földdarab már hosszú évek óta diplomáciai viták tárgya, hiszen Kína szerint Diaoyutai (Senkaku kínai neve) az ő területük.
Szárazföldi csapataik Yonagunira telepítésével a japán védelmi minisztérium új irányt kíván adni az ország külpolitikai stratégiájának. Hamada Yasukazu miniszter tervei szerint a japán önvédelmi erőknek a főszigetektől távol eső területek biztosabb védelme érdekében "hatékonyabb problémamegoldó képességekkel" kell rendelkezniük. Ennek a folyamatnak első lépéseként a Szárazföldi Önvédelmi Erők Okinawán állomásozó 1. dandárjának létszámát mintegy 300 fővel megnövelik. Feltehetően ennek az okinawai alakulatnak egy részen kerül majd átcsoportosításra a bázistól 500 kilométerre fekvő Yonaguni-szigetre.
A japán csapatmozgatás tervét hivatalos kínai csatornák még nem kommentálták.
Válasz