
Történelmi meghívás: kínai kikötőbe érkezik a japán romboló
A japán Tengeri Önvédelmi Erők (MSDF) 4650 tonnás rombolója a kétoldalú védelmi együttműködési program keretében tesz látogatást Zhanjiang kikötőjébe. A második világháború befejezése óta ez lesz az első alkalom, hogy egy teljesen felszerelt japán hadihajó, egyenruhás legénységgel kínai területre látogat - közölte Ishiba Shigeru japán Védelmi Miniszter.
A hajó június 24-én érkezik Guangdong (Kanton) tartomány legnagyobb tengeri támaszpontjára. A két ország megállapodása alapján az 5 napos ott-tartózkodása alatt a legénység részt vesz a városban rendezett kínai-japán baráti találkozókon és néhány kulturális programon is. A miniszter sajtótájékoztatóján nem tért ki arra, a Sazanami romboló részt vesz-e egy közös gyakorlófeladatban a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészetének hajóival.
A Sazanami (さざなみ) egy Takanami osztályú, tengeralattjárók elleni harcra felkészített romboló. 2005 óta teljesít szolgálatot a Japán Tengeri Védelmi Erők kötelékében. Bázisa Hiroshima prefektúra Kure támaszpontján van.
Korábban problémás kétoldalú kapcsolataik "rendbetételéről" és a katonai partnerség felerősítéséről a két ország kormányfője Hu Jintao májusi Japánban tett látogatása során állapotott meg.

Válasz